Alice Springs – Uluru – Kata Tjuta – Kings Canyon
Elég sok minden történt utazásom első napja óta, s örömmel számolhatok be, hogy Ausztrália továbbra is bővelkedik a sztereotípiákban. Rögtön az első napon Alice Springsből a vö
rös sziklák felé tartva találkoztunk stílusosan az útszélén, 40 fokban modellkedő bivalytetemmel, a jeepünk előtt (zebra nélkül) átkelő kengurukkal és tevékkel. Aztán az este megszálltak minket a féltenyérnyi éjjeli lepkék, a táskámat kiszemelte egy „fohászkodó” sáska, a hálózsákomat egy 20cm hosszú, 2cm széles 1000lábú dög, de valahogy mégis ellen tudtam állni az ártatlan, kis pofijának, és nem osztozkodtam pihe-piha, 5*-os ágyikómon a fenevaddal. Másnap kakaduk és más „énekesmadarak” keltettek, galah-ok (rózsaszínű papagáj) nézték ki a szánkból a reggelit, és a túrán egy méteres „cukorfalat” sárkánygyík a vizet a kulacsunkból. Aztán két, a köveken sütkérező gekkó nyalogatta meg az ujjamat, miközben sztárfotó készült róluk 10 cm közelről, és igen, észrevehetően a frászt hozták rám… mindkét alkalommal. Egy másik túrán sas madarak köröztek felettük, mint a keselyűk, de alighanem megtévesztette őket a legyekkel borított arcunk és egyéb leplezetlen testrészeink, így aznap nem kaptak napégette emberpecsenyét uzsira.
Alice Springs – Banka Banka – Kathrine Gorge
Új sofőrünk, idegenvezetőnk, apánk és anyánk a következő 3 napban (név szerint Sauce) sem okozott csalódást. Képzeljetek el egy bundesliga frizurás, Magnum (Tom Selec) által igen kedvelt, éppen csak valamit takaró, rövid farmert és természetesen köldökig kigombolt, szafari inget viselő, civilben Harleyt bőgető szelíd motorost.
Első éjszakánkat egy farmon töltöttünk Banka Bankaban. Miután megérkeztünk, és kipakoltuk a cuccainkat, szépen leheveredtem a fűbe az egész napos buszban görnyedés után egy kicsit kinyújtózni, amiből végül egy órás szundi lett. Egy barátságos emu és három pulyka keltett, ahogy tőlem egy méterre legelésztek, hangoskodtak.
Az utazás nagy részét alvással, evéssel és kokettálással töltöttük. Semmi extra. De aztán, ahogy közeledtük a trópusi övezethez, gyarapodtak, híztak a felhők, párásodott a levegő, és hamarosan ránk is zúdult az égi áldás. Kathrine Gorge környékén már volt részünk néminemű zuhiban, de a tuti csak Darwinban várt ránk.
Darwin – „Kakadu” & Litchfield National Park
Első benyomásom Darwinról igencsak pozitív volt, mivel a hostelben ingyen upgrade-eltek minket egy motelszobába. Cserébe egy svájci és egy japán lánnyal osztoztunk a szobán, plusz egy koreai sráccal kellett megosztanom a franciaágyam. Mint köztudott, nem volt mitől tartanom, inkább szegény fiú volt megrettenve a lányoktól, és máskülönben volt már félelmetesebb lény is az ágyamban… lásd 1000lábú a sivatagban.
Másnap reggel 5:50 kor indultunk a Kakadu safarira. Kicsit sanda szemmel kémlelve az esőfelhőket jó kedvvel kászálódtunk be a jeepbe, mondván semmi sem tudja letörni elszántságunkat, hogy márpedig eső ide vagy oda a következő napokban igenis tropikus kalandban lesz részünk. Lett is… nem is kicsiben. Az eső kb. 1 órával indulásunk után folyamatosan zúdult ránk és a környező területekre. Ennek következtében a Kakadu Nemzeti Parkot be is zárták. Se ki, se be nem engedtek senkit, bár akik előttünk egy nappal indultak és bent voltak, ha akartak sem tudtak volna kijönni, mert minden utat elöntött a víz. Mint megtudtuk őket egy nappal később helikopterrel mentették ki. Mi úticélt változtattunk és a 3. napra tervezett Litchfield felé vettük az irányt. Megmártóztunk 2 vízesés alatt, majd jeepre pattanva elrobogtunk az Adelaide folyóhoz, ahol egy kis hajóról vad krokodilokat kukkolhattunk pár méteres távolságból. Jó kis móka volt, de ezután jött a feketeleves. Dingó, az új sofőrünk és garde dames-unk sátáni kacajjal közölte, hogy a víz elárasztotta a Stuart Highway-t, és nem tudjuk folytatni a már eleve módosított „B” tervet. Nem maradt más, Litchfieldben kerestünk estére szállást. Szétázva letáboroztunk egy lakókocsi parkban, ahol gyönyörű bádogházacskák tökéletes komfortot biztosítottak, és Dingó elég tuti, kis vacsit csapott össze, meg a társaság sem depressziósodott, volt röhögcsélés, horror történet mesélés stb.
Másnap 7 körül a reggelinél a házi(sárkány)néni kirikkantotta az ablakon, hogy ha sietünk, talán ki tudunk jutni a térségből. Mit a szorgos kis (tébolyodott) hangyák, kb. 10 perc alatt pizsamából útra készen összepakolva csücsültünk a járművön, reménykedve, hogy az egész éjjel zuhogó eső ellenére valahogy ki tudunk szabadulni az árvíz fogságából. De természetesen az utat blokkolta az ár, és vissza kellett fordulnunk. Útközben megálltunk egy csöppnyi benzinkútnál, és életünk legdrágább árucikkeit vásároltuk be. Szerencsénkre Dingó eközben a helyiekkel dumcsizott, és a madarak azt csiripelték, hogy fél órával előttünk egy jeep átjutott az áron. Nyomás a jeep, irány Darwin, de az út siralmasabban nézett ki, mint 2 órával azelőtt. Viszont a sodrás kevésbé volt erős, ezért Dingó csak annyit kérdezett, hogy mindenki tud-e úszni, majd nekivágott a víznek. Szépen, lassan evickélve szárazon úsztuk meg az útszakaszt, és átjutottunk az elzárt részeken. Immár boldogan száguldoztunk Darwin felé, és aznap éjjel a kényelmes motelszobában hajthattuk álomra a fejünket.
Ennyi lenne az elmúlt 10 nap történése…
Írjatok kommenteket, szívesen olvasok, és persze a véleményetekre is kíváncsi vagyok.
Elég sok minden történt utazásom első napja óta, s örömmel számolhatok be, hogy Ausztrália továbbra is bővelkedik a sztereotípiákban. Rögtön az első napon Alice Springsből a vö
rös sziklák felé tartva találkoztunk stílusosan az útszélén, 40 fokban modellkedő bivalytetemmel, a jeepünk előtt (zebra nélkül) átkelő kengurukkal és tevékkel. Aztán az este megszálltak minket a féltenyérnyi éjjeli lepkék, a táskámat kiszemelte egy „fohászkodó” sáska, a hálózsákomat egy 20cm hosszú, 2cm széles 1000lábú dög, de valahogy mégis ellen tudtam állni az ártatlan, kis pofijának, és nem osztozkodtam pihe-piha, 5*-os ágyikómon a fenevaddal. Másnap kakaduk és más „énekesmadarak” keltettek, galah-ok (rózsaszínű papagáj) nézték ki a szánkból a reggelit, és a túrán egy méteres „cukorfalat” sárkánygyík a vizet a kulacsunkból. Aztán két, a köveken sütkérező gekkó nyalogatta meg az ujjamat, miközben sztárfotó készült róluk 10 cm közelről, és igen, észrevehetően a frászt hozták rám… mindkét alkalommal. Egy másik túrán sas madarak köröztek felettük, mint a keselyűk, de alighanem megtévesztette őket a legyekkel borított arcunk és egyéb leplezetlen testrészeink, így aznap nem kaptak napégette emberpecsenyét uzsira.Alice Springs – Banka Banka – Kathrine Gorge
Új sofőrünk, idegenvezetőnk, apánk és anyánk a következő 3 napban (név szerint Sauce) sem okozott csalódást. Képzeljetek el egy bundesliga frizurás, Magnum (Tom Selec) által igen kedvelt, éppen csak valamit takaró, rövid farmert és természetesen köldökig kigombolt, szafari inget viselő, civilben Harleyt bőgető szelíd motorost.
Első éjszakánkat egy farmon töltöttünk Banka Bankaban. Miután megérkeztünk, és kipakoltuk a cuccainkat, szépen leheveredtem a fűbe az egész napos buszban görnyedés után egy kicsit kinyújtózni, amiből végül egy órás szundi lett. Egy barátságos emu és három pulyka keltett, ahogy tőlem egy méterre legelésztek, hangoskodtak.
Az utazás nagy részét alvással, evéssel és kokettálással töltöttük. Semmi extra. De aztán, ahogy közeledtük a trópusi övezethez, gyarapodtak, híztak a felhők, párásodott a levegő, és hamarosan ránk is zúdult az égi áldás. Kathrine Gorge környékén már volt részünk néminemű zuhiban, de a tuti csak Darwinban várt ránk.
Darwin – „Kakadu” & Litchfield National Park
Első benyomásom Darwinról igencsak pozitív volt, mivel a hostelben ingyen upgrade-eltek minket egy motelszobába. Cserébe egy svájci és egy japán lánnyal osztoztunk a szobán, plusz egy koreai sráccal kellett megosztanom a franciaágyam. Mint köztudott, nem volt mitől tartanom, inkább szegény fiú volt megrettenve a lányoktól, és máskülönben volt már félelmetesebb lény is az ágyamban… lásd 1000lábú a sivatagban.
Másnap reggel 5:50 kor indultunk a Kakadu safarira. Kicsit sanda szemmel kémlelve az esőfelhőket jó kedvvel kászálódtunk be a jeepbe, mondván semmi sem tudja letörni elszántságunkat, hogy márpedig eső ide vagy oda a következő napokban igenis tropikus kalandban lesz részünk. Lett is… nem is kicsiben. Az eső kb. 1 órával indulásunk után folyamatosan zúdult ránk és a környező területekre. Ennek következtében a Kakadu Nemzeti Parkot be is zárták. Se ki, se be nem engedtek senkit, bár akik előttünk egy nappal indultak és bent voltak, ha akartak sem tudtak volna kijönni, mert minden utat elöntött a víz. Mint megtudtuk őket egy nappal később helikopterrel mentették ki. Mi úticélt változtattunk és a 3. napra tervezett Litchfield felé vettük az irányt. Megmártóztunk 2 vízesés alatt, majd jeepre pattanva elrobogtunk az Adelaide folyóhoz, ahol egy kis hajóról vad krokodilokat kukkolhattunk pár méteres távolságból. Jó kis móka volt, de ezután jött a feketeleves. Dingó, az új sofőrünk és garde dames-unk sátáni kacajjal közölte, hogy a víz elárasztotta a Stuart Highway-t, és nem tudjuk folytatni a már eleve módosított „B” tervet. Nem maradt más, Litchfieldben kerestünk estére szállást. Szétázva letáboroztunk egy lakókocsi parkban, ahol gyönyörű bádogházacskák tökéletes komfortot biztosítottak, és Dingó elég tuti, kis vacsit csapott össze, meg a társaság sem depressziósodott, volt röhögcsélés, horror történet mesélés stb.
Másnap 7 körül a reggelinél a házi(sárkány)néni kirikkantotta az ablakon, hogy ha sietünk, talán ki tudunk jutni a térségből. Mit a szorgos kis (tébolyodott) hangyák, kb. 10 perc alatt pizsamából útra készen összepakolva csücsültünk a járművön, reménykedve, hogy az egész éjjel zuhogó eső ellenére valahogy ki tudunk szabadulni az árvíz fogságából. De természetesen az utat blokkolta az ár, és vissza kellett fordulnunk. Útközben megálltunk egy csöppnyi benzinkútnál, és életünk legdrágább árucikkeit vásároltuk be. Szerencsénkre Dingó eközben a helyiekkel dumcsizott, és a madarak azt csiripelték, hogy fél órával előttünk egy jeep átjutott az áron. Nyomás a jeep, irány Darwin, de az út siralmasabban nézett ki, mint 2 órával azelőtt. Viszont a sodrás kevésbé volt erős, ezért Dingó csak annyit kérdezett, hogy mindenki tud-e úszni, majd nekivágott a víznek. Szépen, lassan evickélve szárazon úsztuk meg az útszakaszt, és átjutottunk az elzárt részeken. Immár boldogan száguldoztunk Darwin felé, és aznap éjjel a kényelmes motelszobában hajthattuk álomra a fejünket.
Ennyi lenne az elmúlt 10 nap történése…
Írjatok kommenteket, szívesen olvasok, és persze a véleményetekre is kíváncsi vagyok.
