2007. október 19., péntek

A tegnapi koncert - Keith Jarrett zongoraszóló estje

Tegnap a Művészetek Palotájába sodort az élet… teljesen véletlenül. Családdal gondoltunk egyet, menjünk, kulturálódjunk egy kicsit, a jazzes hangulat csak nem lehet olyan "szórakoztató", mint a Rajna kincse, ártani nem fog…

És láss csodát, nem is ártott. J Sőt… Keith Jarrett bácsi olyat klimpírozott, amilyet még nem nagyon hallhattunk, cserébe látványban sem volt utolsó. Igazi művészlélekhez híven csábította el, majd rontotta meg a zongorát. (A szó legpozitívabb értelmében.)


Itt egy kis érdekesség: Korunk egyik leghíresebb, sztár allűröktől nem teljesen mentes, jazz zongoristája ír és MAGYAR felmenőkkel rendelkezik.


Nektek mi a véleményetek a kortárs komoly- vagy könnyűzenéről? Élmények? Esetleg traumák?

2007. június 18., hétfő

London - Would you like to have a tee avec moi?

Nagy örömömre szolgál bemutatni londoni túravezetőmet, az Erzsébet királynőt védelmező őrség oszlopos tagját, a rokonszenves, angolszász legényt: Reginald-ot.

Reginald egyedülálló és –élő, aprócska, Hyde Parkra néző apartmanját gondosan karbantartó, ambiciózus strázsa. Mi több, szerencsésen örökölte brit-pakisztáni nagyapja bőr- és szemszínét illetve bolgár anyja arcszőrzetét. Zord külsejének köszönhetően -Reginald legnagyobb örömére- hamar felfigyelt rá az ánglius fegyveres erő. 3 éves korában bentlakásos, katonai iskolába készült, és 7 évesen már a királyi családot szolgálta. Akkor még karikát viselt az orrában, és vacsora közben táncával szórakoztatta az arisztokratákat. De mindez a múlt. Ma már szilárdan áll, és minden nap 11:30kor délcegen masírozik fel s alá a Buckingham palota előtt.


Nagy álma, hogy egyszer „Beefeater” lehessen, és szabadideje nagy részét a Tower-nél tölti.





Gyakorolja a pózokat, és készül a 2021es Beefeater válogatásra.
(Eredeti cím: Who is going to be the Queen's next top beefeater)






Gonosz mamarazzi módjára sikerült egy gyenge pillanatában lencsevégre kapnom Reginaldot, amikor a turistákban gyönyörködik, és pihenteti megfáradt mancsait. A testtartásából valamint pupillái nagyságából ítélve akár még drogproblémái is lehetnek...



Ha szeretnétek Reginald (magán)életéről többet megtudni, kommentáljátok szorgalmasan a blogomat ;)

2007. június 6., szerda

Salut!

Ez lenne virtuális, párizsi postagalambom első (és jómagam is remélem, hogy nem az utolsó) küldeménye. Immár lassan 1 hónapja az Eiffel torony lábainál heverek, és csak ámulok, meg bámulok; kapkodom a fejem jobbra-balra, de valahogy sehogy sem sikerül a romantikus Párizst, a fények városát felfedeznem. Jó-jó nincs miért aggódnom, mert a fekete-fehér képek szivarfüstös hangulata mindenhol körülleng, és a párizsi attitűdből sincs hiány – sőt azzal Szajnát lehetne rekeszteni-. De mit is lát az ideérkező buta turista? Tegyük fel, nem beszélem a nyelvet - ami igaz -, szeretnék egy darab francia sajtot a boltból, és naivan megkérdezem, hogy beszélnek-e angolul, (ne értsetek félre, egy percig sem gondoltam, hogy a francián kívül bármilyen más nyelvet is beszéljenek egy abc-ben) jelezvén, hogy nem vagyok helyi, és nem beszélem a nyelvet. A válasz 80%-ban még csak nem is egy határozott NO, hanem inkább egy ló prüszkölésére hasonlító, lekezelő ajakpörgetés esetleg egy legyintéssel kísérve. És többnyire ezután következik a kínos mosoly, a mutogatás és bábszínház mesterfokon. Ami egy mediterrán vagy kevésbé hidegvérű nemzetet inkább derűre fakaszt, itt inkább a „na tessék, már megint egy alsóbbrendű, kezdetleges emberszerű képződmény, ami még csak a szerelem és a posta nyelvét sem beszéli… kérem a következőt!” hozzáállás dominál. 10%-ban eleresztenek egy mosolyt, de szerintem inkább azért, mert magukban megszakadnak a röhögéstől, hogy milyen béna is vagyok, a maradék 10%-ban meg bárminemű, véletlenszerű reakciót válthatok ki a gallokból. A szupermosolygós segítőkész, tökéletes angolt beszélő tündékétől a hirtelen morcosra váltó, „mint akit éppen lepukizott egy tucat galamb” képet vágó tökfejig jöhet bármi.

Gyorsan összefoglalom, hogyan lehet Párizst túlélni csúcsforgalomban az utcán és a tömegközlekedésben:

1. Vegyél gyorsan egy baguette-t, és csapd a hónod alá! Így kevésbé lógsz ki a tömegből.
Sose állj meg a mozgólépcsőn, mert elsodor az emberáradat!
2. A minimum sebességed séta közben ne legyen lassabb a TGV-jénél vagy eltaposnak!
3. Itt mindenki 40 kg vasággyal, szóval fogyj le minimum 20 kg-t (még akkor is, ha csak 10et nyomtál idáig…. Old meg! Ha afro-amerikai felmenőkkel rendelkezel, akkor nem kell lefogynod; vagy már minimum úgy nézel ki, mint egy topmodell, vagy mint egy túlkondicionált víziló…)
4. Ha rádbámulnak, ami az esetek 110%-ban meg is esik, nehogy elfordulj, elpirulj, vagy elmosolyodj (!), inkább a lefitymáló grimaszoddal „köszönj” vissza. Hidd el, ezt értékelik! :)
5. Gyújts rá! Akár a metró területén is…
6.Ha kifelé jössz a metró aluljárójából, és egy agresszív csapóajtóval találod szemben magad, teljes lendületből lódulj neki, mintha sampont reklámoznál, ha sikerül kijutnod, átmentél a párizsi vizsgán, ha nem, próbáld újra (esetleg a menetjegyeddel). De ne feledd, végig tartsd az arcodon az „igen, ezt így akartam, mit bámultok! Egyébként is én vagyok a legszebb, legügyesebb és a legokosabb köztetek! Bocsi, de szerény nem vagyok!” fintort.

No, akkor mára ennyit a francia leckéből. Következő alkalommal a francia konyha finomságait veszem nagyító alá. Hmmmmmm, ficsi vagy mégsem? :S

Ti, hogyan képzelitek Párizs hangulatát? Milyen segédeszközökkel vészelnétek át a csúcsforgalmat?

2007. március 4., vasárnap

Jelentés Darwinból


Alice Springs – Uluru – Kata Tjuta – Kings Canyon
Elég sok minden történt utazásom első napja óta, s örömmel számolhatok be, hogy Ausztrália továbbra is bővelkedik a sztereotípiákban. Rögtön az első napon Alice Springsből a vö
rös sziklák felé tartva találkoztunk stílusosan az útszélén, 40 fokban modellkedő bivalytetemmel, a jeepünk előtt (zebra nélkül) átkelő kengurukkal és tevékkel. Aztán az este megszálltak minket a féltenyérnyi éjjeli lepkék, a táskámat kiszemelte egy „fohászkodó” sáska, a hálózsákomat egy 20cm hosszú, 2cm széles 1000lábú dög, de valahogy mégis ellen tudtam állni az ártatlan, kis pofijának, és nem osztozkodtam pihe-piha, 5*-os ágyikómon a fenevaddal. Másnap kakaduk és más „énekesmadarak” keltettek, galah-ok (rózsaszínű papagáj) nézték ki a szánkból a reggelit, és a túrán egy méteres „cukorfalat” sárkánygyík a vizet a kulacsunkból. Aztán két, a köveken sütkérező gekkó nyalogatta meg az ujjamat, miközben sztárfotó készült róluk 10 cm közelről, és igen, észrevehetően a frászt hozták rám… mindkét alkalommal. Egy másik túrán sas madarak köröztek felettük, mint a keselyűk, de alighanem megtévesztette őket a legyekkel borított arcunk és egyéb leplezetlen testrészeink, így aznap nem kaptak napégette emberpecsenyét uzsira.

Alice Springs – Banka Banka – Kathrine Gorge
Új sofőrünk, idegenvezetőnk, apánk és anyánk a következő 3 napban (név szerint Sauce) sem okozott csalódást. Képzeljetek el egy bundesliga frizurás, Magnum (Tom Selec) által igen kedvelt, éppen csak valamit takaró, rövid farmert és természetesen köldökig kigombolt, szafari inget viselő, civilben Harleyt bőgető szelíd motorost.

Első éjszakánkat egy farmon töltöttünk Banka Bankaban. Miután megérkeztünk, és kipakoltuk a cuccainkat, szépen leheveredtem a fűbe az egész napos buszban görnyedés után egy kicsit kinyújtózni, amiből végül egy órás szundi lett. Egy barátságos emu és három pulyka keltett, ahogy tőlem egy méterre legelésztek, hangoskodtak.

Az utazás nagy részét alvással, evéssel és kokettálással töltöttük. Semmi extra. De aztán, ahogy közeledtük a trópusi övezethez, gyarapodtak, híztak a felhők, párásodott a levegő, és hamarosan ránk is zúdult az égi áldás. Kathrine Gorge környékén már volt részünk néminemű zuhiban, de a tuti csak Darwinban várt ránk.

Darwin – „Kakadu” & Litchfield National Park
Első benyomásom Darwinról igencsak pozitív volt, mivel a hostelben ingyen upgrade-eltek minket egy motelszobába. Cserébe egy svájci és egy japán lánnyal osztoztunk a szobán, plusz egy koreai sráccal kellett megosztanom a franciaágyam. Mint köztudott, nem volt mitől tartanom, inkább szegény fiú volt megrettenve a lányoktól, és máskülönben volt már félelmetesebb lény is az ágyamban… lásd 1000lábú a sivatagban.

Másnap reggel 5:50 kor indultunk a Kakadu safarira. Kicsit sanda szemmel kémlelve az esőfelhőket jó kedvvel kászálódtunk be a jeepbe, mondván semmi sem tudja letörni elszántságunkat, hogy márpedig eső ide vagy oda a következő napokban igenis tropikus kalandban lesz részünk. Lett is… nem is kicsiben. Az eső kb. 1 órával indulásunk után folyamatosan zúdult ránk és a környező területekre. Ennek következtében a Kakadu Nemzeti Parkot be is zárták. Se ki, se be nem engedtek senkit, bár akik előttünk egy nappal indultak és bent voltak, ha akartak sem tudtak volna kijönni, mert minden utat elöntött a víz. Mint megtudtuk őket egy nappal később helikopterrel mentették ki. Mi úticélt változtattunk és a 3. napra tervezett Litchfield felé vettük az irányt. Megmártóztunk 2 vízesés alatt, majd jeepre pattanva elrobogtunk az Adelaide folyóhoz, ahol egy kis hajóról vad krokodilokat kukkolhattunk pár méteres távolságból. Jó kis móka volt, de ezután jött a feketeleves. Dingó, az új sofőrünk és garde dames-unk sátáni kacajjal közölte, hogy a víz elárasztotta a Stuart Highway-t, és nem tudjuk folytatni a már eleve módosított „B” tervet. Nem maradt más, Litchfieldben kerestünk estére szállást. Szétázva letáboroztunk egy lakókocsi parkban, ahol gyönyörű bádogházacskák tökéletes komfortot biztosítottak, és Dingó elég tuti, kis vacsit csapott össze, meg a társaság sem depressziósodott, volt röhögcsélés, horror történet mesélés stb.

Másnap 7 körül a reggelinél a házi(sárkány)néni kirikkantotta az ablakon, hogy ha sietünk, talán ki tudunk jutni a térségből. Mit a szorgos kis (tébolyodott) hangyák, kb. 10 perc alatt pizsamából útra készen összepakolva csücsültünk a járművön, reménykedve, hogy az egész éjjel zuhogó eső ellenére valahogy ki tudunk szabadulni az árvíz fogságából. De természetesen az utat blokkolta az ár, és vissza kellett fordulnunk. Útközben megálltunk egy csöppnyi benzinkútnál, és életünk legdrágább árucikkeit vásároltuk be. Szerencsénkre Dingó eközben a helyiekkel dumcsizott, és a madarak azt csiripelték, hogy fél órával előttünk egy jeep átjutott az áron. Nyomás a jeep, irány Darwin, de az út siralmasabban nézett ki, mint 2 órával azelőtt. Viszont a sodrás kevésbé volt erős, ezért Dingó csak annyit kérdezett, hogy mindenki tud-e úszni, majd nekivágott a víznek. Szépen, lassan evickélve szárazon úsztuk meg az útszakaszt, és átjutottunk az elzárt részeken. Immár boldogan száguldoztunk Darwin felé, és aznap éjjel a kényelmes motelszobában hajthattuk álomra a fejünket.

Ennyi lenne az elmúlt 10 nap történése…
Írjatok kommenteket, szívesen olvasok, és persze a véleményetekre is kíváncsi vagyok.

2007. február 20., kedd

ˇˇKörutacskaˇˇ

Hogy hol is leszek a következő hónapban?

Íme:


¤ lila csík = repcsi ¤ kék csík = túra + bus + terepjáró

És összehasolításképp itt egy méretaráynos térkép... :) Márcsak az országok formája és elhelyezése miatt sem tudtam kihagyni ezt a remekművet. :D De legalább az arányok kb stimmelnek.


2007. február 4., vasárnap

Sirály

És ismét itt egy sirályos videó... Ez alkalommal, egy üzenetet kaptam otthonról, enyhe orosz akcentussal... De nem tudom hihetek-e a kis "posta sirálynak"...

2007. január 25., csütörtök

Tap dancing seagulls & NYE

Annyira cukik voltak, hogy muszáj volt lefilmeznem a drágákat:



A végén még egy Jacko imitátort is felfedezhettek ;)
Mi több, itt egy szösszenetnyi remekmű -tűzijáték- Szilveszter estéről...


2007. január 24., szerda

Bushfires & koalas

Sokan kérdezősködtetek az itteni tüzekről. Én nem sokat látok / érzek belőlük (néha egy kis füstöt), de a média minden nap emlékeztet a problémára… Az alábbi képet egy sydneyi biológustól kaptam a minap.

A felvétel magáért beszél...

Nyugi, ez nem Sydney, hanem Hobart...
(Klikkelj rá!)


Ezen kívül az a szóbeszéd is járja, hogy túl sok itt a koala... Én szívesen hazaszállíttatnék egy tankhajónyival ;) Mit gondoltok, beleférne a koala Magyarország imázsába? Mondjuk paprikafüzérrel a nyakukban, vagy rászoktathatnánk őket a pörköltre. Az tuti, hogy ugyanolyan lusták maradnának a nehéz kaja után, és a vega maciknak sem kell aggóni, kapnak majd gombapörit. A kis szőrös "ruhaakasztók" dizájnja ugyancsak jól jön, hiszen színben még mennek is a szürkemarhához... És a puli kutyáknak is sokkal nyugisabb életük lenne, ha ezeket, a kis macikat kéne terelgetniük.

Vagy tévednék? Ötleteket szívesen várok a koala/tüzek kérdésben... Írjatok! :)


2007. január 23., kedd

A buszút Melbourne-be

Sziasztok!

Lássátok hát melbourne-i beszámolóm:

Indulás: 2007. 01. 14. Este 20:00, Greyhound buszállomás, Central Station, Sydney.
Érkezés: 2007. 01. 15. Reggel 08:00, Greyhound buszállomás, Central Station, Melbourne.

Tudni kell, hogy a buszjegy lefoglalása után 1 nappal találtam repülőjegyet $25-ral drágábban.



Mindegy, legalább látunk vmit a tájból…igen, láttunk is: romantikusan holdfényben tündöklő autópályákat, csak ezt akkor még nem tudtuk. Nem számít, lényeg a pozitív hozzáállás. Egyébként a buszozás nagyon klisészerűre sikeredett. Én várhatóan a javát átaludtam, de amikor megálltunk éjjel fél 4kor a semmi közepén egy elhagyatott benzinkútnál, a tipikus, kis „csengess, ha eladót akarsz látni” bolttal felszerelve...az meglehetősen emlékeztetett egy valamirevaló horrorfilm nélkülözhetetlen részletére. Főleg, mikor a fáradt arcok lekászálódtak a buszról, és kávéval a kezükben lődörögtek körülöttem, mint a zombik. Azon meg már csak nevetni tudtunk, hogy a sofőr szépen, komótosan elkezdi bütykölni a motort. Azoknak, akiket kevesebb képzelőerővel áldott meg az ég, a mellékelt kép adhat néminemű támpontot, csak mindezt éjszaka vaksötétben tessék elképzelni...

Szerintem, tuti meg volt rendezve nekünk, hülye, kis turistáknak. És igaziból ezt az utat tettük meg, csak kifelejtették a gyilkosságot, meg a kábelszaggató vihart - látszik, hogy amatőr statisztákkal dolgoznak.



Vagy inkább ezt:



Lényeg: percre pontosan 08:00kor frissen és üdén, de legfőképpen kipihenten meg is érkeztünk Melbourne-be.

2007. január 22., hétfő

Jobb később, mint soha ;)

Igen, heuréka!!! Nagy unalmamban (és 32 óra ágyhoz kötöttség után) úgy döntöttem, hogy elkezdek bloggolni... Így egyszerűbb lesz mindenkinek kis kalandjaimat soron követni. Szóval, ahogy kedves, ázsiai barátaim mondanák: ENJOOOY! :)