London - Would you like to have a tee avec moi?

Nagy örömömre szolgál bemutatni londoni túravezetőmet, az Erzsébet királynőt védelmező őrség oszlopos tagját, a rokonszenves, angolszász legényt: Reginald-ot.

Reginald egyedülálló és –élő, aprócska, Hyde Parkra néző apartmanját gondosan karbantartó, ambiciózus strázsa. Mi több, szerencsésen örökölte brit-pakisztáni nagyapja bőr- és szemszínét illetve bolgár anyja arcszőrzetét. Zord külsejének köszönhetően -Reginald legnagyobb örömére- hamar felfigyelt rá az ánglius fegyveres erő. 3 éves korában bentlakásos, katonai iskolába készült, és 7 évesen már a királyi családot szolgálta. Akkor még karikát viselt az orrában, és vacsora közben táncával szórakoztatta az arisztokratákat. De mindez a múlt. Ma már szilárdan áll, és minden nap 11:30kor délcegen masírozik fel s alá a Buckingham palota előtt.

Nagy álma, hogy egyszer „Beefeater” lehessen, és szabadideje nagy részét a Tower-nél tölti.

Gyakorolja a pózokat, és készül a 2021es Beefeater válogatásra.

(Eredeti cím: Who is going to be the Queen's next top beefeater)

Gonosz mamarazzi módjára sikerült egy gyenge pillanatában lencsevégre kapnom Reginaldot, amikor a turistákban gyönyörködik, és pihenteti megfáradt mancsait. A testtartásából valamint pupillái nagyságából ítélve akár még drogproblémái is lehetnek...

Ha szeretnétek Reginald (magán)életéről többet megtudni, kommentáljátok szorgalmasan a blogomat ;)

Salut!

Ez lenne virtuális, párizsi postagalambom első (és jómagam is remélem, hogy nem az utolsó) küldeménye. Immár lassan 1 hónapja az Eiffel torony lábainál heverek, és csak ámulok, meg bámulok; kapkodom a fejem jobbra-balra, de valahogy sehogy sem sikerül a romantikus Párizst, a fények városát felfedeznem. Jó-jó nincs miért aggódnom, mert a fekete-fehér képek szivarfüstös hangulata mindenhol körülleng, és a párizsi attitűdből sincs hiány – sőt azzal Szajnát lehetne rekeszteni-. De mit is lát az ideérkező buta turista? Tegyük fel, nem beszélem a nyelvet - ami igaz -, szeretnék egy darab francia sajtot a boltból, és naivan megkérdezem, hogy beszélnek-e angolul, (ne értsetek félre, egy percig sem gondoltam, hogy a francián kívül bármilyen más nyelvet is beszéljenek egy abc-ben) jelezvén, hogy nem vagyok helyi, és nem beszélem a nyelvet. A válasz 80%-ban még csak nem is egy határozott NO, hanem inkább egy ló prüszkölésére hasonlító, lekezelő ajakpörgetés esetleg egy legyintéssel kísérve. És többnyire ezután következik a kínos mosoly, a mutogatás és bábszínház mesterfokon. Ami egy mediterrán vagy kevésbé hidegvérű nemzetet inkább derűre fakaszt, itt inkább a „na tessék, már megint egy alsóbbrendű, kezdetleges emberszerű képződmény, ami még csak a szerelem és a posta nyelvét sem beszéli… kérem a következőt!” hozzáállás dominál. 10%-ban eleresztenek egy mosolyt, de szerintem inkább azért, mert magukban megszakadnak a röhögéstől, hogy milyen béna is vagyok, a maradék 10%-ban meg bárminemű, véletlenszerű reakciót válthatok ki a gallokból. A szupermosolygós segítőkész, tökéletes angolt beszélő tündékétől a hirtelen morcosra váltó, „mint akit éppen lepukizott egy tucat galamb” képet vágó tökfejig jöhet bármi.

Gyorsan összefoglalom, hogyan lehet Párizst túlélni csúcsforgalomban az utcán és a tömegközlekedésben:

1. Vegyél gyorsan egy baguette-t, és csapd a hónod alá! Így kevésbé lógsz ki a tömegből.
Sose állj meg a mozgólépcsőn, mert elsodor az emberáradat!
2. A minimum sebességed séta közben ne legyen lassabb a TGV-jénél vagy eltaposnak!
3. Itt mindenki 40 kg vasággyal, szóval fogyj le minimum 20 kg-t (még akkor is, ha csak 10et nyomtál idáig…. Old meg! Ha afro-amerikai felmenőkkel rendelkezel, akkor nem kell lefogynod; vagy már minimum úgy nézel ki, mint egy topmodell, vagy mint egy túlkondicionált víziló…)
4. Ha rádbámulnak, ami az esetek 110%-ban meg is esik, nehogy elfordulj, elpirulj, vagy elmosolyodj (!), inkább a lefitymáló grimaszoddal „köszönj” vissza. Hidd el, ezt értékelik! :)
5. Gyújts rá! Akár a metró területén is…
6.Ha kifelé jössz a metró aluljárójából, és egy agresszív csapóajtóval találod szemben magad, teljes lendületből lódulj neki, mintha sampont reklámoznál, ha sikerül kijutnod, átmentél a párizsi vizsgán, ha nem, próbáld újra (esetleg a menetjegyeddel). De ne feledd, végig tartsd az arcodon az „igen, ezt így akartam, mit bámultok! Egyébként is én vagyok a legszebb, legügyesebb és a legokosabb köztetek! Bocsi, de szerény nem vagyok!” fintort.

No, akkor mára ennyit a francia leckéből. Következő alkalommal a francia konyha finomságait veszem nagyító alá. Hmmmmmm, ficsi vagy mégsem? :S

Ti, hogyan képzelitek Párizs hangulatát? Milyen segédeszközökkel vészelnétek át a csúcsforgalmat?